A Júlia-sziget Publikálva: 2020-05-22 131 olvasás Utolsó módosítás: 2020-05-27

"Liftező" sziget a Földközi tengerben (pontosabban a Tirrén-tengerben) Sziciliától körülbelül 50 km-re délnyugatra, a pontos elhelyezkedése 37°09'48",95 északi szélesség és 12°43'06",85 keleti hosszúság.

A különböző dokumentumok alapján a múltban már többször is kiemelked(het)ett a tenger vizéből, majd elsüllyedt. Ez legalább négy alkalommal előfordult, s már Arisztotelész is írt a jelenségről a Meteorák című művében.

A krónikák szerint a sziget helyén vulkánkitöréseket jegyeztek fel i.e 264-261 között, i.e. 10-ben, 1200-ban és 1831-ben.

A különböző lexikonok több időpontot is megadnak a legújabb (újjá)születésre.

A feljegyzések szerint 1831. június 28 és július 10. között nagyon erős szeizmikus mozgásban volt a tenger. A sziciliai Sciacca, sőt Palermo házait (már június 22-én) is erős földmozgás érte, de csak július 12. (más források szerint 13. vagy 14.) volt az a dátum, amikor 15-20 magas füstoszlop szállt fel, s a tenger szinte forrni kezdett.

Először hajótűznek vélték, de a borzalmasan erős kénszag miatt rá kellett jönniük a vulkáni eredetre. A közelben hajózók közül a HMS Rapid hadihajó kapitánya Charles Henry Swinburne (aki maga is egy tudós - csillagász fia) jelentette Máltán feletteseinek a tapasztaltakat. A vulkáni törmelék 400-1000 lábnyi magasra is feljutott, s éjjel is jól látható volt a kitörés. Korábban az adott helyen 180 méteres mélység volt.

Egy másik hajón Corrao kapitány így számolt be a jelenségről: Mindig kis földrengések előzték meg őket, és erős robbanások kísérték. Vízkilövellést lehetett látni, majd közel 500 méter magas tűz és füstoszlop jelent meg. Július 16-án egy erőteljes működésben lévő vulkán csúcsát látták kiemelkedni, néhány nappal később egy kis sziget tűnt elő, amely a kitörés következtében még mindig növekedett és augusztus 4-ére kerülete elérte a 3 mérföldet, magassága pedig a 60 métert. Két kiemelkedő része volt, az egyik kelet, a másik nyugat felé, mint két egymással összekötött hegy két forrongó tavacskával.

Négy nap múlva birtokba vette egy Michele Fiorini nevű halász, aki birtoklása jeléül egy póznát szúrt le a szigeten. Július 18-án már 4 méter magasra emelkedett ki a vízből, Több mint két héttel később már 63 méter magas volt, s 4800 méter volt a kerülete, s körülbelül 4 km² a területe. A szigeten két kráter volt, amelyek sárgás, kénes vízzel teltek meg, s nehezen lehetett a szigeten tartózkodni az erős kéngáz miatt. A szigeten lévő nagyobb kráter 184 méter kerületű volt, s létrejött két apró tó is. Az egyik egy körülbelül 20 méter kerületű és 2 méter mélységű volt, pirosas színű vízzel és sós-fűszeres ízzel, a másik (egy jelentősen kisebb) sárga színű vízzel és kénes ízzel.

Több ország is magának követelte.

Az éppen Sziciliában tartózkodó Karl Hoffman berlini geológus azonnal a helyszínre sietett, majd nem sokkal később Domenico Scina fizikus is megérkezett. Scina még csak egy rövid értekezést írt, azonban Carlo Gemmellaro cataniai geológus már egy komoly jelentést készített.

Augusztus 2-án Sanhouse az angol Hind Cutter parancsnoka partra szállt a szigeten és kitűzte az angol zászlót, majd augusztus 20-án újabb angol különítmény szállt partra és "véglegesen" birtokba vették az angolok - ahogyan kell. Az angol tengerészet egyik admirálisa Sir Percival Otham éppen a környéken tartózkodott és intézkedésére az angolok elnevezték Graham szigetnek (Sir James Robert George Graham admirális tiszteletére), s a franciák is elnevezték a "születésnap" miatt Júlia szigetnek (júliusi sziget volt :) ). Az angolok és franciák mellett kitűzette a zászlót szicilía királya II. (Bourbon) Ferdinánd is, aki szerényen Ferdinandae névre keresztelte, s országához csatolta. Mindezek mellett az olaszok és spanyolok is igény tartottak rá. A franciák La Fleche nevű hajója szeptember 26-án érkezett a helyszínre a geológus Constant Prévostta és Edmond Joinville festővel, aki megörökítette az eseményt.

Szeptember 29-én Derussat és Prévost professzor is partraszállt és kitűzte a francia zászlót a sziget legmagasabb pontján és egy emléktáblát helyezett el: Júlia szigete - Constant Prévost a párizsi egyetem geológiaprofesszora és Edmond Joinville festő urak - 1831. szeptember 27., 28., 29.

Ekkorra a sziget már nagy népszerűséget szerzett nem csak a tudományos körökben, hanem a hétköznapokban is. Talán ennek köszönhető, hogy ellátogatott ide Sir Walter Scott, a híres regényíró is.

Mire komolyodott a helyzet a vitában a sziget elsüllyedt (más források szerint elhordta a tenger?).

November 8-án már csak negyed mérföld volt a kerülete és 20 méter a magassága az Alban kapitánya szerint, 16-án már csak szirtek látszottak belőle, s 1831 december 8-án már egy kicsiny szigetecske maradt Vincenzo Allotta az Achille brigg parancsnoka szerint. December 17-én már a sziget teljesen eltünt, a nápolyi térképészeti hivatal szerint.

1835-ben a víz alatt 3 méterrel volt a legmagasabb pontja, majd 1863-ban 8 méterrel (más források szerint 1870-ben 5,5 méter és 1885-ben 7,3 méter), de közben 1846-ban egy rövid időre újra előbukkant. 1863. augusztus 12-én a kráter újra kitört és egy új kis sziget keletkezett, amely egy nap alatt eltünt. Jelenleg újra emelkedőben van, 1999-ben még 26 lábnyira, 2002-ben már csak 20 lábnyira volt a vízfelszíntől (5,9 méterre van) a "legmagasabb"csúcsa, s a vulkáni tevékenység is erősödött.

Domenico Macaluso búvár szerint: A kráter legmélyebb pontján hőmérőt helyeztem el félméteres talajmélységben. Felfedeztem, hogy a hőmérséklet a szokásos 16 Celsius-fok helyett 21 fok.

Névváltozatai: Ferdinandea, Julia-, Graham-Hotham-, Sciacca, Corras és Nerita-sziget.

földrajz	történelem	Arisztotelesz	angol	olasz
német	sziget	1831	Walter Scott	Verne

		Optikai csalódás 2.