 |
Pax Dei
|
 |
110 olvasás
494-ben I. Gelasius pápa Anastasius császárnak küldött levelében már hivatkozik arra, hogy a császár halgasson az egyházra.
697-ben Iona Adamnan apát kihírdeti az Adamnan-törvényt (ártatlanság-törvény), amely szankciókat írt elő a gyermekek, papok, papi hallgatók és parasztok papi földön történő bántalmazása ellen.
A Pax Dei és a Treuga Dei a kora középkor egyik legfontosabb vallási mozgalma lett. Az első tömeges békemozgalom a történelemben, amelyben a középkori katolikus egyház korlátozta az erőszakot és a vérbosszút, különösen a Karoling Birodalom összeomlása után. Az összemomlott birodalom helyén kisebb-nagyobb uradalmak jötték létre, amelyek gyakran harcoltak egymással és a papsággal, s egyre gyakrabban támadtak a vikingek is.
Természetesen ilyen rendelkezések korábban is voltak, hiszen Kopasz Károly frank uralkodó egyik 857-es rendeletében maga is előírta, hogy az egyházi személyek és javak mellett védelmet kell biztosítani az özvegyek, árvák és szegények részére is, 884-ben Karlomann megszigorította a fosztogatók büntetését és a püspökökre bízta a rendteremtést. A Karolingok eltünése után a széttöredezett országban a nemesek várakat építettek és hadakoztak egymással. A Capeting-dinasztia 987-ben trónra lépett, de ezen a vidéken nem volt erős a hatalma.
A két mozgalmat jelentősen eltért egymástól és a különböző régióban, eltérő érdekektől vezéreltetve, különböző típusú korlátozásokat igyekeztek a lovagságra erőltetni.
Az egyház próbált alkalmazkodni a politikai helyzethez, s a 975-976-ban tartott (majd 990-994 között ismét összehívott) Le Puy melletti (Puy-en-Velay, Délkelet-Auvergne) gyűlés az első, amelyet a közbéke biztosítása érdekében hívtak össze, de első békezsinatnak a 989-990-ben tartott charroux-i (Poitou) gyűlést is tekinthetjük, lévén a források hiányosak és ellentmondásosak.
A második zsinat néhány rendelkezése:
„Átok azokra, akik betörnek a templomokba: ha valaki betör egy szent templomba, vagy ha onnan bármit erővel el akar vinni, legyen kiátkozva – kivéve, ha nem teszi jóvá bűnét.
"Átok azokra, akik elveszik a szegények jószágait: ha valaki elveszi a földművesek vagy egyéb szegények juhait, ökreit, szamarait, teheneit, kecskéit, kosait vagy sertéseit, legyen kiátkozva – kivéve, ha ez a szegény hibájából történt, és nem tette jóvá bűnét.
"Átok azokra, akik bántalmazzák a klerikusokat: ha valaki megtámad, elfog vagy megver egy klerikust, diakónust vagy a papság más tagját, aki nem hord magával fegyvert (...), hanem csupán utazik, vagy valamilyen helységben tartózkodik, az szentségtörést követ el – kivéve, ha a klerikust a püspök valamilyen bűnben elmarasztalta. A szentségtörő nem lépheti át az Úr egyházának küszöbét, amíg jóvá nem teszi bűnét.”
A határozatok megengedik a hibák jóvátételét, a limoges-i gróf elfogta a püspöki suffragáns elleni erőszak vétkeseit, La Marche urát és testvérét, de az egyik egy római zarándoklat után bűnbocsánatot kapott, a másik pedig – különös fordulattal – feleségül vette korábbi ellensége nővérét, a két család így kibékült egymással.
A dekrétumok második célja a katonák fosztogatásainak kitett köznépet megvédeni a legsúlyosabb csapásoktól. A kiátkozási formulákat a le puy-i esetben, számos kitétel enyhíti, az erőszakot a „szegény hibájából való” kártérítésnek beállítani nem lehetett túl nehéz.
Nemcsak a világi arisztokrácia nem tartotta meg a békét, hanem egyes esetekben maguk a békezsinatokon résztvevő püspökök is inkább feudális urakként magánháborúkat folytattak, mintsem saját határozataik szellemét követték volna.
A pax Dei első évtizedei után a következő zsinatra csak 1021-ben kerül sor a burgundiai Verdun-sur-le-Doubs-ban. Az első szakaszban Aquitánia dominált, addig a másodikban inkább Burgundia és a Loire-tól északra fekvő francia területek.
A Verdun-sur-le-Doubs-i béke hátterében az a politika áll, amelyet Jámbor Róbert király (996-1031) folytatott a burgundiai hercegségben: igyekezett leszakítani a hercegség területéről a sens-i és az auxerre-i grófságokat, ezért számos alkalommal vezetett hadjáratot az ellenálló bárók letörése érdekében, és igyekezett szövetségeseket találni, például az egyházi vezetők körében. Hugó, auxerre-i püspök, a békezsinat atyja éppen a király jóvoltából lett klerikus létére Châlon grófja is. Róbert másik legfontosabb pártfogoltjának számított Odiló, cluny apát (994-1049), akinek spirituális befolyása a legjelentősebbek közé tartozott mindkét Burgundiában. A gyűlésen jelen van a környék egyházi elöljáróinak színe-java: a lyoni és a besançoni érsek, a már említett Hugó, valamint Autun és Langres, Soissons és Orléans püspökei is. A határozatokat először fogalmazzák meg eskü formájában, amelyet a megjelenő lovagoknak le kellett tenniük a zsinatra elhozott szent ereklyék előtt.
Róbert király már személyesen is részt vett a következőn, amelyet Héry-ben tartottak meg egy évvel a verduni után, 1024-ben.
„Nem foglalok el templomot semmilyen módon. Az immunitás [salvamenta] miatt nem lépek be a templom kerítésén belül található éléskamrába [cellaria, illetve atria] sem, kivéve, ha egy gonosztevő megtöri ezt a békét, vagy ha gyilkosság történt, vagy ha egy embert vagy egy lovat akarok ott elfogni. De ha ezen okokból belépek az éléskamrába, nem viszek el onnan egyebet, csak a gonosztevőt vagy annak felszerelését.”
„Nem támadok meg fegyvertelen klerikust vagy szerzetest, sem azt, aki a kíséretükben tartózkodik és nem hord dárdát vagy pajzsot. Nem veszem el a lovaikat, kivéve tettenérés esetén, de akkor is csak abban az esetben, ha az illető nem teszi jóvá bűnét a figyelmeztetésem utáni tizenötödik napon.”
„Nem veszem el az általa hajtott ökröt, tehenet, sertést [stb.] Nem fogom el a parasztokat vagy a kereskedőket. Nem veszem el a dénárjaikat. Nem kényszerítem őket váltságdíj fizetésére. Nem döntöm romlásba őket oly módon, hogy elveszem a vagyonukat azzal az ürüggyel, hogy háborúban állok földesurukkal. Nem korbácsolom meg őket azért, hogy adják elő élelmüket.”
„Nagyböjt kezdetétől Húsvét végéig nem támadok meg olyan lovagot, aki nem hord fegyvert, nem veszem el tőle erőszakkal azt, amit magával hordoz.”
A treuga Dei szellemét előlegezik meg a dekrétumok.
Az esküt a burgundiai változat szerint az egyházmegye valamennyi lovagjának (vagy inkább lovasának – caballarii) le kell tennie. Aki nem így cselekszik, vagy nem tartja be fogadalmát, azt kiközösítés fenyegeti.
A francia változatban nemcsak a lovagok, hanem a két püspök is esküt tesz (amit a korabeli egyház nem vett jó néven), és nagyon fontos különbség, hogy ezt a királynak teszik le a jelenlévők. A két szöveg címe is más: a burgundiait convenientia pacisnak nevezik (utalva a dolog szerződés jellegére), míg a másikat sacramentum pacisnak (amely viszont spirituális szempontból értékeli az eseményt).
Nem minden püspök fogadta el, pl. Gérard, Cambrai és Arras püspöke nem akarta szentesíteni, de rábeszélték :)
A douai-i határozatok megtiltják a háborúskodást szerda estétől hétfő reggelig, valamint a nagy keresztény ünnepeket (Karácsony, Húsvét és Pünkösd) megelőző böjt és megtisztulás időszakaiban. Ekkor senki sem hordhat fegyvert az egyházmegyében, csak az uralkodó, ha közérdekű katonai vállalkozáson vesz részt. Akik megszegik az esküt, azokat kiközösítik, és csak hét évi penitencia után fogadja őket vissza az egyház.
A treuga Dei tulajdonképpen a békefolyamat módosított célokkal és eltérő körülmények között elterjedő későbbi fázisa. Míg a pax Dei az emberek bizonyos csoportjainak és javainak örökös (vagy legalábbis hosszú távú) védelmére szolgált, a treuga kísérletet jelentett arra, hogy mindenféle háborúskodást megtiltsanak egy meghatározott időszakon belül. Innentől kezdve az egyházi tilalmak már nemcsak a térre, hanem az időre is vonatkoztak.
A Karoling időkben vált általánossá, hogy a vasárnapot ilyen fegyverszüneti időszaknak tekintsék. Egyes békezsinatokon, például az 1027-es toulouges-in (a roussillon-i grófság területén) is emlékeztetnek rá, hogy a vasárnapnak általános treuga időnek kell lennie. Ez a tilalom még egyszerűen arra vonatkozott, hogy az Úr napjának méltóbb megünneplése érdekében meg kell akadályozni mindenfajta vérontást. A már említett burgundiai formulából és az északi határozatokból (Douai) pedig az derül ki, hogy egy újabb időleges fegyverkorlátozás gyakorlata kezd elterjedni a korban: a Nagyböjttől Húsvét végéig terjedő időszaké. Az arles-i zsinat (1041–1042 k.) kiterjesztette a treugát csütörtöktől hétfő reggelig (mivel ezek a napok Krisztus szenvedését idézik fel), a nagyobb szentek ünnepnapjaira, valamint Advent és Nagyböjt idejére is.
A déli és északi treuga tehát egyazon kezdeményezésből indult ki, és mindkettőnek az a célja, hogy a jelentős egyházi ünnepeken megszüntesse a háborúskodást.
Az első változat a déli típus a hét négy napján és a nagy egyházi ünnepeken, valamint bizonyos szentek napjain való fegyverszünet.
A második változat az északi, vagy „francia” modell, nincs eskü, csak törvénykezés. Északon nem annyira a szegényekre és az egyházra nehezedő katonai erőszakot próbálták megakadályozni, mint a faidanak, a lovagi családokat megtizedelő vérbosszúnak véget vetni.
A 12. század legfontosabb jellemzője a francia királyi hatalom lassú, de fokozatos megerősödése, így a király veszi kézbe a béke ügyét is.
Néhány konkrét határozat:
- 1027-ben az elnei zsinaton határozták meg a Treuga Dei idejét (szombat délután 3-tól hétfő 9 óráig), melyen belül minden hadakozást megtiltottak, megszegőit az egyház fenyítette
- 1041-ben a montriondi zsinaton a Treuga Deit az adventre és a nagyböjtre is kiterjesztették
- 1095-ben a clermont-i zsinat szerda estétől hétfő reggelig
- 1123-ban a lateráni egyetemes zsinat Advent első vasárnapjától Vízkereszt nyolcadáig és Hetvenedvasárnaptól Pünkösd nyolcadáig az egész keresztény világra kiterjesztette, a fegyvernyugvás nyomán a papság, szerzetesek, zarándokok, nők, földművelők és állataik, kereskedők állandó békét élveztek
- az 1140-es években alakult ki a Pax Dei mozgalom, amelynek tagjai – a katonai erővel rendelkező feudális urak – esküt tettek arra, hogy megvédik az önvédelemre képteleneket
Pax Dei |
egyházi |
háború |
francia |
vallás |
Isten |
béke |
 |
|||
|
|
|
|
